2015. november 27., péntek

Körbe-körbe, sült krumpli



Ezt a receptet egyik főzős műsorba hozta valaki, rögtön tudtam, hogy én is el fogom készíteni, annyira jól nézett ki.
Kicsit eltértem a recepttől, mert ott csak a krumpli és hagyma volt, én elképzeltem még a krumpli közé, jó húsos bacon szalonnát és sajtot. Így is készítettem, Isteni volt az illata, amíg készült, és a végeredmény egy nagyon finom sült krumpli, amit nem lehet abbahagyni, úgy eteti magát.
Eredeti recept Innen

Most jöjjön a recept, ahogy én készítettem.

Hozzávalók:

8 nagyobb krumpli
Bacon szalonna
Sajt, én dáliát használtam
Vaj
1 nagyobb vagy két közepes fej hagyma
Só, bors
Zsír a tepsi kikenéséhez

A krumplit mosás után megpucoljuk, újra megmossuk, és vékonyra felszeleteljük.(2mm)
A bacon szalonnát és a sajtot is felszeleteljük, kisebb szeletekre vágjuk, mint a krumplit.
A hagymát megtisztítjuk, és karikákra vágjuk, ha nagyobb félbevágjuk.
Egy kerek sütőformát kikenünk zsírral, beleállítjuk a krumpli szeleteket, kicsit megdöntve, minden két krumpli közé teszünk sorban szalonna, sajt és hagyma karikákból.


A tetejét sózzuk, borsozzuk, és vékony vajdarabkákat rakunk rá.


 220 fokos sütőben 50 percig sütjük, akkor már szép piros, kivesszük a sütőből, megszórjuk reszelt sajttal, visszatesszük, és még sütjük, amíg a sajt szépen rápirul.


Leopárd kalács



Recept és fázisfotók a készítéséről Itt

Kukorica darában sült hal, olajos pityókával



 

 



Hozzávalók:

 1 kg közepes pityóka- krumpli

2 fej lila hagyma

2 evőkanál ecet

1 dl étolaj

2-3 főtt tojás

Só, bors

A megmosott pityókát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és karikára vágjuk, egy nagyobb tálba tesszük.

A hagymát megtisztítjuk, a tojással együtt vékonyra szeleteljük, majd a pityókához adjuk.

Két szelet savanyított paradicsompaprikát is kisebb csíkokra vágunk, megszórjuk frissen őrölt borssal, ízlés szerint sózzuk, meglocsoljuk az ecettel és olajjal kevés savanyúság levet öntünk rá és alaposan összeforgatjuk.

 



Fűszeres húsok és halételek mellé kiválóan alkalmas, de így is kiváló.

 

Én most kukoricadarában sült halat tálaltam hozzá.

 

A megtisztított jól megmosott halat megszórjuk só, bors, paprika keverékével, kukoricadarába forgatjuk és bő forró olajban megsütjük.

 

2015. november 25., szerda

Csirkepaprikás, puliszkával


Hozzávalók:

1 házi csirke 1,5 -2 kg
2 nagyobb fej hagyma
1 evőkanál sóban eltett, darált paprika (nyáron egy paprika)
1 kávéskanál fűszerpaprika
Bors, só
2 dl tejföl
2 evőkanál liszt
Zsiradék

A megtisztított csirkét feldaraboljuk.

A hagymát megpucoljuk, és apró kockákra megvágjuk, majd zsiradékon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a darált paprikát, párszor megkeverjük és hozzátesszük a fűszerpaprikát. Felöntjük kevés vízzel, belerakjuk a csirkét, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Lassú tűzön fedő alatt puhára pároljuk.

Amíg készül a csirke, elkészítjük a habarást.
A lisztet hozzászitáljuk a tejfölhöz, egy kis tej hozzáadásával csomómentesre keverjük, mielőtt beleöntenénk a habarást a paprikáshoz, húzzuk félre a lángról, merjünk ki egy keveset a paprikás levéből, keverjük a habaráshoz, az egészet öntsük a paprikáshoz, húzzuk vissza a lángra, és gyakori kevergetés mellett forraljuk össze. Így nem fog becsomósodni a csirkepaprikásunk. Petrezselyem zöldet vágunk apróra és meghintjük a tetejét.

Tálalhatjuk, nokedlivel, kifőtt tésztával, krumpliból készült köretekkel, de jelen esetben puliszkával, aminek a receptjét Itt olvashatod.


2015. november 19., csütörtök

Krumpliágyon sült házi csirkecombok,jénaiban sütve


Hozzávalók személyenként:
2 alsó házilag nevelt csirkecomb
3 db krumpli
Vöröshagyma
Pirospaprika
Fűszerek: só, bors, pirospaprika.
Étolaj

A csirkecombokat só, bors, paprika keverékével bedörzsöljük, tálba rakjuk, kevés olajjal meglocsoljuk, és jól beleforgatjuk.
Hagyjuk állni, amíg a zöldségeket előkészítjük.

A krumplit megtisztítjuk, és hasábokra vágjuk, beletesszük a jénaiba, megsózzuk, kevés étolajat öntünk rá és beleforgatjuk, hogy mindenhol érje az olaj.
A paprikát megmossuk, felkarikázzuk, majd a karikára vágott hagymával a krumplira rakjuk.


Erre jönnek a csirkecombok


Aztán befedjük alufóliával és 200 fokra előmelegített sütőben 50 percig, sütjük, majd levesszük a fóliát és hagyjuk a sütőben, amíg a combok szép pirosra sülnek.


Vegyes savanyúságot kínáltam hozzá.



Nagyon finom egytálétel, hamar van az odakészítése, aztán a sütő a többit elintézi.

2015. november 17., kedd

Babfőzelék, sült csülökkel friss zsemlével tálalva





Hozzávalók:
50 dkg szemes bab ( paszuly,fuszulyka)
1 nagyobb fej hagyma
4-5 gerezd fokhagyma
1 babérlevél
1 halmozott evőkanál liszt
1 nagykanál zsír
Só, bors, pirospaprika (én darált sóban eltett paprikát használok)
Egy kanál sűrített paradicsom

Az átválogatott fehér szemes babot, előző este beáztatjuk. Másnap enyhén sós vízben megfőzzük és leszűrjük.

A hagymát a zsíron megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, pirospaprikát, 2-3 percig hagyjuk pirulni, hozzátesszük a paradicsomot, babot, ha szükséges sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön összefőzzük.
A lisztből kevés csülök lével, eresztéket készítünk és besűrítjük vele a főzeléket.
Sült csülökkel tálaltam és frissen sült zsemlét kínáltam hozzá. 



 Sült csülök készítése

Egy kisebb csülköt, 1-1,5 kg fazékban előfőzök egy fej hagyma, egy kisebb fej fokhagyma, egy kiskanál egész feketebors, pár db babérlevél, és literenként egy evőkanál sóval.
Legalább egy órát főzöm, majd kiemelem a léből és kizsírozott jénai tálba, 220 fokon, mindig kevés főzőlevet öntve alá, saját zsírjával locsolgatva, szép pirosra megsütöm.



Csipkebogyó vagy hecsedli lekvár




A csipkebogyót legjobb szedni, amikor már az őszi dér megütötte.A jól megérett bogyókat megtisztítjuk, jól megmossuk, fazékba tesszük, és annyi vízzel töltjük fel, hogy ellepje, fedő alatt puhára főzzük, vigyázva lassú tűzön, mert hamar odakapja, Amikor megfőtt, én paradicsomdarálón szoktam átengedni, aztán nagyon sűrű szitán, hogy a csipkebogyó szúrós szálkái ne menjenek át. Egy kis vízzel szoktam segíteni, ha nagyon pépes és nehezen megy a passzírozás.

Az így nyert levet, állandó keverés mellett sűrűre főzzük, kistányéron próbát veszünk, mikor már jó sűrű, hozzátesszük a cukrot, minden kg-hoz 40-50 dkg cukor szükséges, ízlés szerint. A cukorral gyakori kevergetés mellett még 20-30 percig főzzük, majd forrón üvegekbe töltjük, kevés szalicilt szórunk rá és lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...