2014. február 16., vasárnap

Vegyes tál -Labdapecsenye,Töltött paprika,Töltött paradicsom


LABDAPECSENYE 
Hozzávalók: 
0,5 kg darált hús
1 kis fej hagyma
1 tojás
kevés zsír
2-3 cikk fokhagyma
1 kisebb burgonya
só,bors,kevés pirospaprika . 
1 nagyobb zsemle, vagy fehér kenyér 
Zsemlemorzsa, vagy liszt,és zsiradék a sütéshez. 

Elkészítés: 
A zsemlét hideg tejben beáztatjuk, utána kicsavarjuk. A hagymát apróra vágjuk, kevés zsírban megpároljuk. Amikor levesszük a tűzről a még forró hagymába, az összezúzott fokhagymát és kissé hűlni hagyjuk. A húst egyszer ledaráljuk, aztán még egyszer áthajtjuk a zsemlével és a párolt hagymával együtt. Hozzáadjuk a tojást, az apróra reszelt nyers burgonyát, sót, borsot. Kevés pirospaprikát, vagy paprikakrémet is keverhetünk a húshoz. Amikor minden együtt van, a húst jó alaposan meggyúrjuk, és legalább egy fél órát pihenni hagyjuk. 
Serpenyőben ujjnyi zsírt forrósítunk, közben a húsból evőkanálnyi adagokat szaggatunk, ezeket vizes tenyereink között gömbölyűre formáljuk, aztán 2 ujjnyi vastag pogácsának ellapítjuk, majd lisztbe tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk. 
A forró, de nem füstölgő, zsírt telerakjuk a pogácsákkal és a serpenyőt lefedjük. A lángot mérsékeljük és a pogácsákat addig sütjük, amíg az aljuk szépen megpirul. Akkor alányúlva megfordítjuk és most már fedő nélkül sütjük, amíg a másik oldaluk is megpirul. 

A labdapecsenye nagyon praktikus étel, melegen, hidegen egyaránt jó, főzelékekre feltétnek, önállóan bármilyen burgonya vagy párolt zöldségkörettel adhatjuk asztalra. 

TÖLTÖTT PAPRIKA 
Hozzávalók : 
20 dkg krémsajt
25 dkg juh,vagy tehénturó
10 dkg vaj
1 kisebb fő hagyma
külömböző színü paprikák,só,bors 
petrezselyemzöld 

A hozzávalókat nagyon finomra kidolgozzuk,a paprikákat kockákra megvágjuk,a zöldpetrezselymet apróra,hozzávegyítjük a túróhoz ,szépen eldolgozzuk és beletöltjük a paprikákba. 
Szeletekre vágva tálaljuk . 

TÖLTÖTT PARADICSOM 
Hozzávalók : 
2 főtt tojás , 1 doboz májkrém, 20 dkg vaj,1 kanál mustár, só, bors, 
A tojásokat lereszeljük ,hozzátesszük a májkrémet,vajat,mustárt,borsot ,sót és annyi tejfölet hogy jó krémszerü pasztát kapjunk. Nyomózsák vagy tortadiszítő segítségével megtöltjük a paradicsomokat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...